Britney bevallotta az igazat
Patrycya 2005.05.26. 17:29
Lehullt a lepel: Britney Spears kedden saját honlapján véget vetett a hónapok óta tartó spekulációknak és bejelentette, hogy terhes.
Britney Spears megunta a hónapok óta tartó találgatásokat és végre tiszta vizet öntött a pohárba: az énekesnő hivatalosan is bejelentette honlapján, hogy terhes, ennél fogva anyaként kezd új karriert.
„Eljött az idő, hogy mindenkivel megosszam ezt a csodálatos hírt, amely szerint első közös gyermekünket várjuk. Beszámolók szerint kórházban voltam az elmúlt hétvégén. Kevin és én csak annyit szeretnénk mondani, hogy minden a legnagyobb rendben. Köszönjük, hogy gondoltatok ránk és imádkoztatok értünk. Szeretettel Britney és Kevin” – olvasható a honlapon.
Egyéb részletek egyelőre nem kerültek nyilvánosságra. A gyermek Britney-nek az első, férjének, Kevin Federline-nak viszont már a harmadik lesz – neki előző házasságából született már két csemetéje.
Federline-nal kötött házassága után Britney saját szavaival élve pihent, és élvezte a házasélet örömeit. Ugyanakkor nem telt el úgy nap, hogy ne röppentek volna fel újabb és újabb pletykák terhességére vonatkozóan.
|